Ott fejeztem be, hogy végigtoltam a DA:O-t.
Aztán lement a kiegészítője is, ami egy óriási bugtenger. Komolyan, olyan szintű hibák vannak benne, amik szó szerint tönkreteszik, és ami a legeslegrosszabb, nem is egyből veszed észre. Például, döntéseid függvényében, amikor Justice bekerül a csapatba, rögtön 100-as repuval indul, de a BÓNUSZAI NÉLKÜL. És kb baszhatod. Ez csak egy kiemelt példa volt, higyjétek el, sok ilyen van még. Egyébiránt, maga a sztori elég jó (még ha nem is éri el az alapjáték színvonalát), és az új karakterek is viszonylag szimpatikusak, de az említett bugok miatt az én értékelésem: 4/10.
Ezután nekiláttam a Mass Effect első részének. Férfi karakter, katona kaszt, közepes nehézség, plusz a Bring Down The Sky DLC. Lebilincselő. Egyszerűen rabul ejtett az egész. A világ beszippantott, és csak a végjáték után engedett szabadon. Elemezni most részletesen nem tudom, egyrészt mivel már egy ideje végigtoltam, másrészt most a második részt játszom másodjára, és bitos hogy összekeverednének egyes részek. Ami biztos, hogy Kaidan meghalt, Ashley meglett, Andersont javasoltam az emberek képviselőjének és a csapat összeállítás a játék 95%-ában a Garrus-Wrex duó volt. A grafika nem rossz egyáltalán, sőt amikor először láttam leájultam tőle, de a második részhez képest látható az eltérés, ugyanez áll a harcrendszerre is, ezért a végítélet: 8/10.
Mint említettem, jelenleg a Mass Effect második részét játszom újra. Két okból: egyrészt, mert tetszik, másrészt nem tudtam elérni a No one gets left behind acsit (senki ne vesszen oda az öngyilkos küldetésben), ugyanis a legkorábbi autosave esetén már ki volt jelölve az, aki a csőben mászik, és az első tűzcsapat vezetője is.
Ez a játék eszméletlen. A grafikája véleményem szerint a jelenlegi legjobbak közt vsn, az Unreal3 engine hajtja meg. A történet kezdése már megdöbbentő: meghalunk, a Normandy pedig felrobban. Eltelik két év.. és élünk újra. Lelőni nem akarom a továbbiakat, de ha importáljuk az első részből a karakterünket, akkor minden egyes akkor meghozott döntésünk hatással lesz a második rész egészére. A harc nagyon-nagyon élvezetes! Pörgős, és a csapattársaink végre okosak. Persze, előfordul, hogy kiáll a fedezék mellé, hogy ő majd egyedül lerambózza a kurvanagy YMIR mecheket, aztán oneshotolják, de szerencsére ez a ritka. Az első részből Garrus és Tali lesz újra velünk, de összefutunk majd Wrex-szel, Liara-val, és Ashley vagy Kaidan is utunkba kerül. Ezúttal nem 6, hanem 12 társunk lesz (plusz két DLC-s tag, de róluk később): ez a szám nem véletlen, igazi "piszkos tizenkettő" ez! Például Baka, egy tartályban született krogan harcos, aki a tökéletes krogan, de a társai nem igazán akarják elfogadni, amíg át nem esik a Beavatáson; Samara, az aszári Igazságosztó, akinek a hitvallása és az élete a Kódex és a hűség; Jacob, a volt szövetségi katona, a tipikus tucat-de-szerethető katona :); Miranda, aki a Cerberus ügynöke, és génterápia hatására tökéletes kívül és belül; Jack, a pszichopata tömeggyilkos és emberfeletti biotikus, akit kislány korától kezdve kínoztak; Thane Krios, a drell bérgyilkos, aki mélyen vallásos amellett hogy a galaxis legjobbja, és a személyes tragédiái teszik oly szerethetővé; Légió, a geth!!! harcos; Mordin Solus, a szalári tudós és ex-speciális osztag ügynök, aki egy kissé különc zseni, orvos, és hidegfejű specialista; és végül a két DLC karakter: Zaeed Massani, a zsoldos, akivel különösképpen nem érdemes baszakodni, és Kasumi Goto, a besurranó tolvajhölgy, akinek a személyes küldetése szerény véleményem szerint a legjobb és leghangulatosabb mind közül.
A sztori jóval sötétebbre van vége, mint az első részé, kábé a Birodalom Visszavág helyzetében van. De semmi poént nem akarok lelőni, főleg hogy még nem láttam azt a befejezést, ahol mindenki életben marad. A játék közel áll a tökéleteshez, két hibája van, az egyik a bolygók szkennelése, ami nagyon unalmas, másik pedig a képességek csekély száma. Ezért az értékelés: 9/10.
Várjuk a harmadik részt, és a DLC tartalmakról majd legközelebb írok.
Ez elég összevissza lesz, ahogy eszembe jutnak a dolgok :).
Szóval DA:O. Ember varázslót kezdtem, healernek szántam. Szóval a két specializáció közül az egyik a spirit healer lett. Egész jók a spellek az ágon, bár a cleansing aura-t csak harcok után kapcsolom be, ha valaki elhullt, meg lehet spórolni az injury kiteket :). Na szóval haladtam a játékban, és Redcliffe falujában ért az első komolyabb pozitív meglepetés. Végre a falu úgy néz ki mint egy falu, és nem 3 viskóból áll, mint az átlagos játékokban. Persze az egészet nem lehet bejárni, de azért megvan a feelingje. Ellenben a mágustorony kicsit egysíkú volt sokáig, utána viszont a démon átpakolt a Fade síkjára, ami nagyon hangulatos lett! Ezt követően az elfekhez mentem a Brecilian erdőbe. Nem mintha vörös szőnyeges fogadtatást vártam volna, de azért meglepő volt az a direkt ellenszenv, amivel fogadtak. Az erdőben voltak kemény harcok, de csak a Revenantokkal, amikor a páncél darabjait kerestem. Főleg az egyik a négyből, a fejem felett jelent meg a domb tetején, és mivel akkor még a taktikai beállításokkal nem voltam túl jóba, egy élmény volt felimádkozni a bandát hozzá... Végül jött Orzammar, a maga hangulatos trónválságával. Lord Bhelen lett a választottam, Harrowmont ellenében. Nagyon nem akarom lelőni a poénokat :). Maga a város nem nézett ki éppen rosszul, bár lehetett volna sokkal monumentálisabb azért. Viszont a Deep Roads thaig-jai igen komoly helyek voltak, totál lejött az elhagyatott rejtélyes óváros érzés :). No, és mindezek után tettem be először a lábam a fővárosba, Denerimbe, mivel sejtettem hogy oda belépve nyakamba szakad a nagy küldetés-eső, ami be is jött. Innentől már nagy akadály nem volt, a vége meg egyenesen nagyon könnyű volt, valószínűleg azért, mert rendesen túlfejlődtem, majdnem 23-as szinten fejeztem be, valamint majdnem minden hozzáférhető DLC fel volt téve.
Csapattagok: (ezt majd később megírom, most megyek, megnézem a holland-brazil meccset)
Hej
Pluhi szerint nem sokat írok ebbe, és igaza is van.
December óta volt egy szilveszteri buli, egy őszi és egy tavaszi féléves vizsgaidőszak. Eü. téren rendben vagyok totál, 86 kiló ami kb stabilizálódott :). Hajamat újra növesztem, ezúttal le fogom szarni, hogy lassan (amíg fasza hosszú nem lesz megint) úgy fogok kinézni, mint egy kivert Balázspali, és kitartok. Tartós csaj nincs Anna óta, de nem érdekel különösebben :). Vizsgaidőszak elég jól sikerült, a számvitel viszont nem lett meg, majd jövőre.
Tart még a foci VB, következnek a negyeddöntők. Argentinának szurkolok! Bár most a németekkel kerültek össze, akik - számomra legalábbis - nagyon jók, úgyhogy... van para. Mondjuk, a VB eddig nem elsősorban a színvonalas szép játékról szólt, hanem először a kibaszott vuvuzelákról (NEM hangszer vazzeg, csak zajkeltő fos -.-), és most már a hihetetlen bírói tévedésekről is. Eddig két nemlétező kiállítás még a csoportmeccseken, a nyolcaddöntőkben pedig két totál szabálytalan gól. Újra előkerült a videobíró, mint bevezetendő dolog. Erre azt mondom, hogy ha nem is ez, de VALAMI kell mindenképpen, ez így nem állapot.
Hosszú idő után végigjátszottam egy játékot, a Dragon Age: Origins-t. Le a kalappal a BioWare előtt, a BG sorozat színvonalát bőven hozza a játék! Erről egy későbbi postban majd beszámolok (meg a kiegészítőjéről is), de most megyek a kocsmába :9.
Na, majd.
Deathcrow megírta WoW-os karrierjét a Frosthock-on, így én is pöttyentek egy ilyet.
Az egész azzal kezdődött, hogy egy csabai cimborám, Viktor játszott ezzel, és sokszor mesélte a kalandjait. Érdekelt is a dolog, csak éppen nem annyira, hogy fel is telepítsem. ..aztán mégis felkerült, és egy 14 napos triallal kipróbáltam. Azt hiszem, ork hunterem volt, de a kasztban nem vagyok biztos. Ami alapvető volt, hogy csak és kizárólag a Horda jöhetett számításba :). Ez körülbelül 2007 elején lehetett. Utána nagy csend... 2007 őszi félévében újra trial acc, mivel a pesti koleszban egy szobába kerültem Tínóval, aki később a PE tagja is lett, és folyamatosan tolta a gémet. Ekkor egy undead warlockot indítottam, 20. szinten (ami a trial szintlimitje) legalább 10 alkalommal voltam Shadowfang Keep-ben :). Majd csend, és 2008 februárjában vettem meg a BattleChest-et, és kezdtem újra, ekkor még a Boulderfist szerveren. Itt ismerkedtem meg pár szolnoki haverral. Ezután a tanév végével hosszú ideig játék nékül maradtam, és a lock így 68-as szinten leragadt. 2008 szeptember-október táján kezdtem újra, de mivel az összes haver a Twisting Nether szerverre költözött, ott kezdtem egy új karakternek, a Dyer nevű tauren warriornak, amit azóta is nyüstölök :). Az év vége felé egy HC instában találkoztam egy magyar mage csajjal, aki ajánlotta a Knights of Thrall nevű guildet, ahová csatlakoztam is. Velük elkezdtem komolyabban raidelni, Naxxramas és társai 10-fős verziói voltak terítéken főleg, majd jött Ulduar. Időközben egy másik magyar guilddel is összeolvadtunk átmenetileg, de annak sajnos nem lett jó vége, elég komoly viták és veszekedések után szétváltunk. Komolyodott, szaporodott a guild, de nyáron sajnos eü. okok miatt megint abbahagytam. Mire visszatértém durván egy hónappal ezelőtt, már nem voltam a guild tagja. Így hát azóta főleg egyedül tolom a dailyket, és fejlesztek egy tonna altot a Cataclysm megérkezéséig :).
Mi számomra a WoW? Kikapcsolódás. Remek szórakozás. Egyszerűen, szeretem :).
Ahoj! Helyzetjelentés jön.
Itthon van öcsém! Nagyon vártuk már, talán én a legjobban. Szerencsére itthon is lesz most egy jó darabig. Most fogjuk megpróbálni lecserélni a laptopján az oprendszert Vistáról XP-re. Összevadásztam elvileg a megfelelő drivereket, de a gyakorlatban fog eldőlni, milyen sikerre számítunk. Mindenesetre ha krach beüt, az én gépemen szintén van net, és megoldjuk, ügyesek vagyunk :).
Én gyógyulok erőteljesen, szinte napról napra érzem jobban magam. Bár nincs egy hete, hogy legutóbb kijöttem a kórházból, úgy érzem, hogy most nemfogok visszaesni (hopp, le is kopogom gyorsan!).
Itthon vagyok, jövő hétfőtől suliba is megpróbálok bejárni, állapotfüggő lesz. Ez eddig a legjobban elhúzódó bedurranás, sajnos.
Amúgy unalom van.
Häkkinen szondáztat ma és holnap Pesten.
Amagad :). Tényleg, képzeljétek el milyen lenne, amit egy NSO-s kommentben írtak "Kimi kellene oda, Absolute VOdkás pólóban" :D. Feldobta kissé az egyhangú irodázást.
MOST voltam a legközelebb ahhoz hogy egy óriási orbitális röhögés előtörjön belőlem az iroda közepén, kurva qdb :).
Mindjárt indulok kajaszünetre. Első nap: lángos; 2/5. Második nap: kínai kajálda, bambuszos-édes-savanyú csirke rizzsel; 3/5 (túl édes volt, a savanyú az nem valósult meg). Harmadik nap: másik kínai kajálda, brokkolis csirke rizzsel; 4,5/5 (pontosan úgy volt csinálva, ahogy én szeretem, minden klappolt, csakis azért nem maxos, mert este hánytam, és némi maradéka is kijött, bár erről valszeg nem a kaja tehet, hanem a sickness, de így nem jár érte max pont sajnos :)).
Hello, csöcsöt mindenkinek (magamnak kettőt kérnék;))!
Irodai jómunkásfiú lettem ezen a héten, kéremszépen. Egész nap a telefonon ülök, próbálom elérni a cégeket, több-kevesebb sikerrel (egy varsói expora szervezzük épp a népeket). Végül is, annak ellenére h baromi unalmas egy meló, elbohóckodnék ezzel hosszabb távon is. 500 pénzt kapok egy órára elvileg, nem fogok meggazdagodni, de sokkal jobb mint pl. szendvicsemberként járkálni az utcán, hirdetve akármit is (ami pedig jobb meló mint pl a címerezés, stb...). De legalább a jövő havi albipénz és kb a rezsi ezzel meglesz.
Ronaldo és Carlitos elmentek a csapattól. Ronaldot nem sajnálom, zseniális, mint játékos, viszont egy rohadt nagyarcú szimuláns kis cigány. Carlitosért viszont megszakad a szívem, hogy távozott :(. Fergie tavaly megvette ezt a botlábú flemga Berbatovot, akinek már a képe is irritáló, ezért a folyamatosan hajtó, küzdő Tévez a kispadra került... és egy év után elege lett. Nem is csodálom, tavalyelőtt az év igazolásának választották, teljesen jogosan. És mégnagyobb fájdalom, hogy a kibaszott Cityhez ment. Viszont jöttek újak is. Valencia zsákbamacska, nagyon dicsérik, de nagyon nagy a különbség a Wigan és a MU között, kérdés, hogy meg tudja-e közelíteni, hozni, esetleg felülmúlni azt a játékot, amit a kiscsapatban nyújtott. És érkezett Michael Owen is! Vele szintén nem ment biztosra a Mester, mivel igencsak sérülékeny a szentem, DE ha egészséges bír maradni, akkor nagy segítség lehet a csapanak. Én nagyon reménykedek benne, legalábbis :).
Egészségem sajnos még mindig nem a régi, igen szarul alszok éjszakánként, kb megváltóként várom az első injekciót, és a biológiai terápia tényleges elkezdését.
Felköltöztem Pestre, Roland helyét foglaltam el az albérletében. Egyelőre maradok itt, de 2-3 hónapon belül albit fogok váltani, mint ahogy Lakótárs Gábor is tanácsolta. Télen ezt befűteni több mint egy vagyon, és kb 55-60 ezer forintot nem fogok tudni kifizetni csak arra, hogy egyáltalán lakjak. Hiába nem távfűtés, böhömnagy a beltér, a nyílászárók pedig nagyon nem szigetelnek semmit.
WoW: egy ideje sajnos nem tudok raideken részt venni, esténként nem vagyok olyan állapotban hogy órákat üljek a PC előtt, így a téma jegelve lett önszántamból. Pedig Ulduarban vitézkedni egy jó dolog.Sisakot és chestet hoztam eddig onnan. Indítottam egy troll priestet, Jézusisten névvel (lvl 32 most), és egy paladint is, Gagarin néven (lvl13 atm). Úgy voltam vele, hogy akarok hilelni, és mivel priest amúgy is kellene a guildbe, miért ne? Csak aztán... először elég mellbevágó volt, hogy mana pool, mint olyan, az elején kb nem létezik a papnál, kb minden mob után inni kell... ez nagyon zavaró volt, aztán később már persze sokkal jobb lett a helyzet, főleg a shadow talentezéssel, és a mana regenes talentekkel, új cuccokkal. Most így a 30. szint után már sajnos kezdem megunni. Nem mintha életképtelen lenne, vagy ilyesmi, egyszerűen unalmas, nem is a karakter, hanem sokadjára is ugyanazokon a területeken kvesztelni. Most éppen Thousand Needlesben vagyok kilogolva, ide van pár zöld kvesztem, és EK-ban soksok sárga, tehát csinálni lenne mit, csak nincs kedv :). Pedig Pala az már tészta, tegnapelőtt lendületből beleraktam a 13 szintet, igen élvezetes játszani veleaz nagyon kellene, ugyanis túl a raides guild szükségen, 2v2-be (Serkhettel) és 3v3-ba (Darkmortallal és Mirrorral) is el vagyok ígérkezve mint disc... Pala egy más tészta, nagyon élvezek vele játszani, eléggé OP kaszt, saját bőrömön is megtapasztalom ezt most :D. Azt hiszem, egyelőre több karaktert nem fogok indítani, bár a hunteren gondolkodok nagyon. De azzal sztem megvárom a kieget, és ha jönnek a worgenek mint játszható faj, akkor bizony reroll ;).
Kéne tolni valami multi FPS-sel, meg akarok ölni pár irl embert virtuálisan ;>.
Lelkileg most már nagyjából rendben vagyok, bár teljesen sosem leszek szerintem.
Egy roppant érdekes beszélgetés következik, május 3.-án délelőtt történt. WoW közben, ofc.
Gojo: hellooo
Atryl: szeva
Ifilin: hej
Dyer: csecs
Dyer: na mi van Gojo sikerült megfírgelni a csajt? :D
Gojo: nem baszdki kilógott a tampon a zsebéből, mondom ez nagyon OFF
Gojo: akkor
Gojo: tampon
Gojo: T ampon na
Frigidmaca: szia..:-)
Frigidmaca: hehe
Frigidmaca: és? :-)))
Gojo: de megwolt, ruhába megkurtam:Đ
Frigidmaca: de finnyás vagy..:-)
Gojo: meg ottaludtam, meg összejöttünk, azt pont csak répázni akartam
Dyer: :ASD:saD:SAD:AS_:DSA
Dyer: bash :D:D:D:D
Gojo: kurwa száját, majd legközelebb :)
Gojo: naptárba írom már mikor menstruál a rohadék
Frigidmaca: legközelebb meg azért fogsz itt sírni, mert nem menstruál
Frigidmaca: :-))))
Dyer: A ROHADÉK :DDDDDDDDDDDDD
Frigidmaca: azért te sem vagy semmi
Gojo: :D
Frigidmaca: bakker, akkor cumiztasd le magad wazzeg, de ne beszélj így a
Frigidmaca: barátnődről
Gojo: dehogy, elsőre nem szokás
Dyer: baromállat xD
Frigidmaca: mér, dugni szokás elsőre?
Gojo: mint ahogy ha menstruál az se gond érted, nem érdekel, de elsőre
Gojo: ne vérezzen már össze köldökig
Gojo: :D
Gojo: majd mittomén 2-3 után már mehet a mikulás is
Frigidmaca: nem kötelező megdugni...-P
Gojo: de elsőre
Frigidmaca: gondolom nem direkt menstruál a szerencsétlen
Frigidmaca: wazzeg, ezt nem lehet koordinálni, max ha gyógyszert szed
Dyer: apám te nagyobb tahó vagy mint egyik cimborám pedig az sem kutya
Dyer: :DD
Gojo: *elszégyenli magát*
Frigidmaca: hehe
Gojo: ez wan
Frigidmaca: elképzelem, ahogy a csaj magyaráz a barátnőinek
Gojo: na
Frigidmaca: "és képzeljétek, az a barom még így is megdugott, hogy
Frigidmaca: mensizem...hihetetlen..inkább cumiztam volna, de azt meg nem akarta.."
Dyer: maca :DD
Gojo: hagyjad már fel se ajánlotta
Gojo: én meg ha nincs répa akkor bele se kezdek
Medru: oO
Frigidmaca: szörnyű vagy
Frigidmaca: vegyél inkább guminőt
Frigidmaca: az nem menstruál
Frigidmaca: :-)))))
Dyer: büszke vagyok a guildtársaimra :D
Atryl: jaja, bash
Gojo: csak fingik
Gojo: guminő az szétfing közbe mindent
Frigidmaca: de milyen má..első randin megdugod..:-))) és azon rinyálsz,
Frigidmaca: hogy véres lettél..lol
Gojo: nem dugtam meg
Gojo: és nem is fogom amíg vérzik, de csak mert első
Frigidmaca: jaaa
Gojo: nem tudom, az nem olyan romantikus
Frigidmaca: aszittem megvolt..:-))
Gojo: á
Gojo: dehogy
Gojo: akkor szerinted érdekelt wolna?
Dyer: [Book of Glyph Mastery] eladó óccsóé
Atryl: nekem nekem
Gojo: még ki is nyaltam volna leszarom
Atryl: :D
Frigidmaca: fúj
Frigidmaca: :-))
Gojo: Đ
Dyer: OMFG
Atryl lol :D
Frigidmaca: najó, azt azért nem
Frigidmaca: :-))))
Frigidmaca: ha igényes a csaj, akkor nem is hagyja magát
Frigidmaca: fújj
Atryl: fürdőkádban mehet
Frigidmaca: fúúúúúúúújjj már
Frigidmaca: :-))
Dyer: lehetne pl tunkolni is
Atryl: jaja
Gojo: jaja
Atryl: kenyérrel
Dyer: kenyérrel v zsömlével
Atryl: :D
Frigidmaca: persze, kenyérrel
Ifilin: na igen
Frigidmaca: hülyék
Frigidmaca: :-)))))
Gojo: vágok hozzá katonát
Atryl: véreshurka, nade honnan meg mit? DAS:D:A:SD:YX
Dyer: egy kis hagymát még ráraksz
Frigidmaca: guszták vagytok fiúk
Frigidmaca: de jó, hogy már ebédeltem
Gojo: jaja reszelek rá egy kis pirosaranyat
Frigidmaca: :-))
Atryl: gecijó :D
Gojo: berakom a mikroba a bukszáját
Atryl: mák h csak 1 offi van online :D
Dyer: összeszeded kis tálkába, megsütöd és mondom hagymával borssal
Dyer: isteni
Gojo: na kipróbálom legközelebb
Gojo: hozok haza is belőle, megeszi a család
Gojo: ;)
Atryl: Y:DSAD:SAD:ASF
Dyer: :DDD
Atryl: ASDLASLD
Atryl: anyád :D
Frigidmaca: najóvan
Frigidmaca: ignore mindenkire
Atryl: jé-zu-som ASD:D
Dyer: nemáá :)
Dyer: jók leszünk
Atryl: ne ígérj hülyeséget :S
Frigidmaca: Gojo bazdmeg, lopjál inkább seprűt :-))))))
Atryl: ki lakik 11ker környékén?
Gojo: ja tegnap voltam ott is a rendőrségen :D
Gojo: úr isten
Gojo: mindent kipróbáltam::D
Gojo: ez mi ez mi ez mi?
Atryl: szép
Frigidmaca: :-))))
Gojo: szegény rendőr formának a fasza kiwolt már
Gojo: :D
Atryl: neki is?
Gojo: de nem bírtam, ki
Ifilin: picsába most dob le
Ifilin: épp mikor van vmi jó téma
Atryl: figyeltél nagyon? :D
Ifilin: persze nagy börtönfilozófus voltam a magam idejében
Gojo: megláttam tudod zsl, mondom ez mi? Minek a rövidítése? Mondja
Gojo: zászlós. Mondom és akor te wagy itt a főnök? Mondja hát nem, mondom és
Gojo: az mi? az mi az mi?
Gojo: :D
Gojo: faja wolt
Frigidmaca: :-))))
Frigidmaca: inkább be sem visznek többet
Dyer: faszt kerestél te a yardon?
Atryl: D::D
Gojo: mondta ő is
Frigidmaca: hát seprűt lopott
Frigidmaca: :-)))
Gojo: hát megünnepeltem a 20. szülinapomat
Dyer: ASDAASD
Atryl: jaa :SD:ASD:AS:D
Atryl: bazdmeg :D el tudom képzelni :D
Gojo: hát elmeséljem? :D
Atryl: na
Atryl: jól kezdődik, hajrá
Dyer: remegve várom :D
Gojo: röviden, elloptam 1 seprűt, ezzel járkáltam, felsöpörtem a
Gojo: wárost, miközben 2 cimborámmal üwegeket törtünk a 4-6 villamos vonalán
Gojo: willamosra felszálltunk, mentem körbe, bocsi bocsi, kinyílt az ajtó,
Gojo: mondtam nekik várjatok, vigyázz, azt a koszt lesöpörtem
Gojo: meg ilyenekkel játszottam
Gojo: közbe üwöltöztünk
Gojo: aztán blahán szájbahugyoztam és leszopattam a szobrot :s
Dyer: nagyon ügyes gyermek vagy........
Atryl: legjobb :DD:D:d
Gojo: aztán a honvédelmi minisztérium előtt felrúgtam egy robogót és
Gojo: elkaptak
Gojo: de csak mert 10 méterre álltak díszkatonák :D
Gojo: néztek mi a fasz, tudod nem mozdulhatnak meg :D
Atryl: nem győzöm printscreenelni baszod
Dyer: :DDDDDDd
Gojo: :D azt
Gojo: tudod 5 órát lehet bentlenne, cellába
Gojo: 11-et woltam abból 10-et végigaludtam :D
Atryl: :D seeegggfeeeej
Gojo: bementem, nézem a kamerát, nézem a csapot, kamera csap kamera
Gojo: csap, aztán belepisáltam a csapba
Dyer: kész meghaltam nem bírom :D:AS:D:ASD:A:
Gojo: wárjál
Atryl: ennyi
Gojo: fasza kemény faágy, kellemes hőmérséklet wolt, ugy aludtam h a
Gojo: seggem kint wolt a takarót meg magam alá gyűrtem
Gojo: durmoltam nem bírtak felkelteni a rendőrök
Gojo: aztán szonda, wissza a zárkába, piercingeket megkértem hagy dugjam be
Gojo: gyorsan be ne forrjon, tudod, mert ki kellett wenni mindet :D
Gojo: lehúztam 5 cigivel a rendőrt akinél wallottam, wan rólam foto, én
Gojo: woltam a 300-adik bűnöző a héten, és kedd volt
Atryl: jezus
Gojo: szerda hajnal :D
Dyer: szal keddre 300 bűnöző az szép
Gojo: lehet h mittudomén 2 hetenként fogatják
Gojo: de az biztos h 300 woltam, belőttem a sérót tudod, úgy fotoztak majdnem
Gojo: leestem a székről, mondtam küldje el iwiwen
Gojo: mondom iwiw gyanús főnök :)
Gojo: mondja nem lehet, nem adhatják ki
Gojo: mindegy
Dyer: :D:DD
Gojo: aztán kitettek
Gojo: hálisten
Gojo: Macáék néztek is amúgy, i a faszt keresek 2kor wow előtt, mérnem
Gojo: dolgozok :)
Gojo: ti woltatok walaha rendőrkapitányságon?:D
Ifilin: ja voltam prászor
Gojo: :P
Dyer: én nem, rendes kölök vagyok :)
Gojo: Dyer hány éves vagy?
Gojo: ha szabad kérdeznem?
Dyer: 23 :)
Gojo: akkor még mehetsz;) nem késő;))
Dyer: nyilván :D
Kurva nagy baromságot...
Katona voltam, egy kis elit alakulat vezetője. Éppen Fényesen ténykedtünk, meg ne kérdezze senki, hogy miért. A Fatornyoshoz kellett elmennünk, és történetesen nálunk volt a "táborunk". Nem voltunk sokan, 7-8 ember velem együtt (de a Toronynál több katona volt még). Jött a parancs, hogy menni kell, így kiadtam az ukázt, hogy felszereléseket előszedni, ágyúkat, terepjárókat, a vontatót és a Piranhát (LAV-25). Elindultam hátrafelé, hogy felügyeljem én is a dolgot. Kb ahol a szín volt régebben, ott volt a főraktár, csak ilyen nagyonnagy, a végében állt a páncélos és az egy terepjáró. Itt egy kicsit homályos a dolog, mindenesetre, kb Gerla felől repülőgépek jöttek ellenünk! Erre hirtelen kellett védelmi állást kialakítani, egyik 7.62-es géppityut felállíttattam, és azzal próbáltam leszedni őket, míg asszem pár katona rakétákkal próbálkozott. Végül nem sikerült megúszni teljesen, pár bombatalálatot beszedtünk, a páncélos is harcképtelenné vált. Mikor nagyjából vége szakadt, és számbavettük a veszteséget, ráakasztottuk az ágyút a teherautóra, és indultunk volna el (bár a Piranha hiánya miatt valahogy veszélyesnek ígérkezett). Ekkor valaki szólt, hogy helikoptert hall! Egy sivatagi rejtőszínű UH-1-es érkezett, akit a figyelmeztetésnek hála már jóelőre lőni kezdtünk, de ez egy ilyen kamikaze pilőta volt, mert hiába lett ő is meg a kopter is szarrá lőve, csak kiugrott belőle a raktár végénél. Oda rohantam, BELEDUGTAM a fegyver csövét a FÜLÉBE, és beleeresztettem egy sorozatot... De már halott volt, a mellkasán meg egy digit számláló 45-ön állt, és számolt vissza másodpercenként. Azonnal tudtam, hogy most szarban vagyunk, úgyhogy mint az őrült rohantam, az út felé, átugrálva mindenféle dolgokon, közben üvöltöttem mint a fába szorult féreg hogy "KIFELÉÉÉÉ". Pont mire az úthoz értünk, jött a nagyonnagy robbanás (élőben sem vagyok egy lassú futó, katonaként pláne nem lennék, de télleg vagy 40 sec kellett h kiérjek az útra... vagy szar volt a számláló:)). Elfutottam jobba, majd megint jobba, bekanyarodtam Szűcsék portájára. Onnan lopakodtam hátul vissza a mi raktárunkhoz, megnézni mi a helyzet. Persze minen elpusztult, és lángolt, ennek ellenére megtaláltam a hipertitkos lefelé vezető járatot a raktár padlóján, ami rövidesen egy high-tech lifthez vezetett, ami éppen bezáródni készült, de a 7.62-es csövével még kiakasztottam, és beszálltam (hogy azt a bazi nehéz fegyvert hogy nem dobtam el...). És akkor ott volt egy ilyen elég alacsony rövid, szőke hajú nő, aki asszem vmi titkárnő-féleség lehetett, meg is volt sebesülve és halálra rémülve. Na mindegy, berántottam őt is a liftbe, és elindultunk lefelé, meg aztán mindenféle irányokba, szóval nem közönséges lift volt ez. Leérve érdekes módon már fehér tiszti hosszú nadrágban és rövid ujjú ingben voltam, és egy nagy terembe érkeztem. Ez egyfajta tanácsterem és irányítóközpont keveréke volt, és akkor éppen telis-tele volt mindenhonnan érkezett, nagyon magas rangú katonai vezetőkkel. Amimeglepő volt még ezeken kívül, hogy teljesen természetesen, bár a támadás miatt elég idegesen bevonultam, tisztelegtem nekik menet közben, ők pedig felálltak és úgy viszonozták a tisztelgést, de közben ámúlva néztek rám, és az ismeretlen szőke nőre. A csajt leültettem egy sarokba, és közöltem vele hogy "innentől egy hangot ki ne adjon magából". Visszafordultam, és egy tiszt hellyel kínált, odamentem, de nem ültem le. Egy ember, aki az egész kócerájnak a vezetője lehetett, megszólalt, hogy "Üdvözlet Dyernek, aki hirtelen tűnt fel a bázison. Természetesen hallottunk a támadásról - mondta felém fordulva - , és kíváncsian várjuk a pontos helyzetleírását. Kezdje kérem." Vagy legalábbis nagyjából ezt mondta. Én pedig belekezdtem... és itt felébredtem.
Alapból szoktam birkaságokat álmodni, ezt a kedvesem is nagyon jól tudja, de ennyire komplex dolgot már rég hoztam össze. És még csak nem is narkózok.
Üdv.
Szal a mage az jegelve lett (lol, frostmage a szerencsétlen:)). Dingeltem a 80-at a warriorral viszont! És 441-es a BS is, meg is csináltam magamnak a Titansteel Destroyert kapásból. Majd keresek neki valami megfelelő párt, egyelőre a De-Raged Waraxe-val offhandben, a Zul'Drak Ring of Blood-ból. Kicsi párom felfedezte nekem egész Northrendet, kaptam is érte tabardot, aminek ugyan mustárszíne van, de na, rajtam lesz, csak epic tabard meg ilyenek ;). Jóval ezelőtt kifarmoltam a Netherwing reput is, szóval egy Onyx Netherwing Drake most a hátasom. Ma betoltam Ulduarban Halls of Lightningot, Halls of Stonet, voltam Gundrakban, és végül Oculusban is, ezzel az összes northrendi insta normal verizója teljesítve van, holnaptól már raideket és HC-kat akarok (holnaptól, úgyis fogok rá időt szakítani valahogy, hiába fogok tanulni sokat :s). Azt hiszem, most cseréltem le az utolsó 70-es epic cuccomat, a dobófegyvert.
Inter kiejtve a BL-ből, teljesen megérdemelten. Ligakupa megvan, küzdött a Tottenham mint disznó a jégen, de szerencsére megremegett a lábuk a büntetőpárbajban. Bajnokságban 4 pont az előny eggyel kevesebbet játszva, ugyanakkor otthon kikaptunk a 'Pooltól nagyon csúnyán, 4-1-re. Nem azt mondom, hogy nem megérdemelten nyertek, de ez eléggé túlzó eredmény...
Beújítottam pár dolgot, kétgigás kártya a telóba, webkamera a géphez, és egy zsír Logitech X-230-as hangszett. Holnap kipróbálom rendes hangerővel is, de úgy szól mint a vaddisznó o.O. Kellett már nagyon, a két semmirevaló speaker után ég és föld a különbség. És még baromijól is néz ki:).
Annával elmúltunk egy ideje 3 hónaposak, nemrég voltak viták, de ezeket nem részletezem, csak ránk tartoznak. Viszont megint minden a legnagyobb rendben van, jövő héten elmegyünk Moonsorrow koncerte is. Biztos jó lesz, kicsit kiengedem a gőzt én is, Ő meg főleg :D.
Azt hiszem, elmegyek aludni, Jó éjt, gyermekeim.
100!!
100. post. Ami persze ennél több, csak jónéhányat ilyen-olyan okokból némi idő elteltével töröltem. Amúgy, mi ez a 100? Semmi. Úgyse olvassa ezt senki sem. Nem azért, mert szar, teszem hozzá:).
Lezárult a vizsgaidőszak, Analízis és az a szájbabaszott EU nem lett meg. Matekhoz nem nagyon értek, EU meg.... éppen most fog jönni a lisszaboni szerződés, ami feje tetejére állítja az egész intézményrendszert. De nekünk vágni kell, mindent! A másik dolog pedig, hogy állítom ilyen mélységben nagyon kevés ember tudja (az unió szervezetein belül!!!) a felépítést meg a többi szart, mint ahogy tőlünk megkövetelik. De ez van, majd meglesz egyszer.
Jövő héten csütörtökön jön haza drága testvéröcsém végre! Jó lesz újra látni a tökit....
Annával megvolt az első hóforduló 5.-én, februárban jön a 2., és remélem, sok még;). Múlt héten átcihelődtük a cuccait az új albiba, sajnos igen kicsi a szobája, szóvval nem tudom, nyáron mi lesz...
Indítottam egy maget, és megint rájöttem h unalmas lvlezni:s. Viszont warriorral voltam raidelni, Tempest Keep: The Eye (Kael'Thas Sunstrider térdre esett előttünk), és Serpentshrine Cavern (Lady Vashj is lement). Jött egy thrown, egy kesztyű, és a T5-ös warri sisak, ami nem gyengén néz ki!Jah, és kiderült h Farát én ismerem, még a PunkPortálról.. kicsi a világ, és a Twisting Nether is :D. És Viktor áthozta a prisztjét... jól állunk papokkal, Annával együtt van 3 már, ebből 2 holy. Lesz heal, asszem :). Hmm, kikre is lehet számítani? Feri, Jépé, Fütyi, Marci, Stóyer, Viktor, Anna, jómagam, esetleg Otis... lehet, mégis lesz guildes 10-fős Naxx? :D
Az United bejutott a Ligakupa-döntőbe, Carlitos ismét betalált! Azt hiszem, meg fog szakadni a szívem, ha eligazol :(.
Üdv.
Legutóbb ott hagytam abba, hogy Anna hazament kedden. Azóta mi is történt? Volt például egy darab szilveszter. Ami józanul telt, 6-7 éve először... 31.-én felmentem Pestre, mivel megígértem neki is, meg anyukájának is. Meg is volt a találkozás, kajálás, duma, satöbbi. Majd jöttünk ide le Csabára hozzám. Stóyer volt olyan rendes, és kijött értünk az állomásra, máskülönben fingom nincs hogy jutottunk volna haza (22.42-kor értünk be....). Itthon négyesben érkezett el az éjfél, majd utána pezsgőzés, satöbbi... Jó kezdése volt 2009-nek; remélem, legalább ilyen jó lesz a folytatása is! :)
Jó reggelt.
Kemény vagyok Csoki, most keltem fel. Tegnap kissé húzós este volt, nem mondom. Cápa, Bartók bent Csabán, Narancsba már nem sikerült eljutni, nem is bánom. Aztán negyed hármassal haza, és egyből a Jessenbe, ugye Öcsi, Kankó meg Feri hazajöttek, volt nagy ölelkezés, dínomdánom, sejhaj. De olyan hajnal 4-kor elmenekültem előlük, jöttem szépen alukálni.
Lejárt az accom :'(. 70-en kallódik a warrim, dailyzéssel teltek az utolsó napok, és némi Netherstorm-beli kveszteléssel. Még az epic flyingot sem sikerült megvegyem egyelőre :S.
Annám itt volt péntek estétől kedd délutánig. Legjobb hétvégém volt :).
Most meg mocskosmód fáradt vagyok.
Jóestét.
Lezárult a szorgalmi időszak. Minden simán ment, csak ma volt kisebbfajta meglepetés, mikor bementem indexemért a TO-ra, és a csak így rám mutat, azt kérdezi:
-Te vagy az Aaaa....
-Alberti Dániel, igen.
-Keresett a nyelvtanár mert nem jártál be órákra.
-Ja persze hogy nem jártam, hiszen ott van a felsőfokúm lefénymásolva, az alapján automatán 5-össel abszolválom a tárgyat.
-De ez biztos? Mert én nem láttam, és a Neptunban sincsen.
-Az kizárt. Amikor beiratkoztam, akkor hoztam az eredetit is, és két fénymásolatot, amit egy másik TO-s hölgy át is vett.
-Hmm, várj egy pillanatot, akkor megnézem!
Meg is kereste, és láss csodát: ott figyelt mind a kettő fénymásolat a mappában...
-Hát igen, tényleg itt van. Akkor én ezt felviszem a Neptunba, és elintézem a tanár úrral
-Köszönöm szépen. Apropó, láttam Jogra és Informatikára sincs beírva a jegyem. Nos, ezzel kapcsolatban még mindig várom a BMF-től a tematikákat...
Satöbbi, szóval érdekes volt a TO ma is.
Szerda este van, és csepereg ez a megszomorodott eső is. Érted, eső. nem hó. December 17.-én végül is mi a fenének hó.
Beújítottam egy szexi kis Epson scanner-nyomtató-fénymásoló mixet, kellett már, mocskossokat kellett eddig is, meg ezután is kelleni fog másolni-nyomtatni. Olcsóbb is így, kényelmesebb is. Az orrszőrömet is fazsán bescanneltem tegnap, ment is MSN-képnek :D.
Itt volt Annám hétvégén. Előtte Mátrixban ittunk pár bort a többiekkel (meg előtte egy üveggel én itthon, muhaha!), majd kimentem elé állomásra. Eztán mentünk Falkába, csak megmutattam már neki a helyet :). Pónival billiárdoztunk szokás szerint, és nem tudom milyen gonosz szellem szállt meg, de én még ilyen szarul soha életemben nem játszottam.... Más kérdés, hogy így is sikerült nyerni, de sportszerűségből felajánlottam egy ikszet, mert ez tényleg elég jogtalan győzelem volt :). Nah mindegy, eztán átmentünk a Bartókba. Végül is ott is maradtunk, bár Narancsba nem sikerült lejutni, pedig fasza lett volna. 2.15-öst meg sikerült ügyesen lekésni, szóval jöhettünk taxival :@. Mivel elég későn értünk haza, este már nem volt bemutatkozás, illetve csak Tottinak. Az éjjel, hajnal, reggel és délelőtt igen jól telt, bár lehetett volna jobb is, mi tudjuk, miért ;). Na de majd most! Ugyanis pénteken jön, és vasárnapig marad a drágám. Jó lesz, azt gondolom :). És itt jegyezném: az összes sztrájkoló románszármazék szőröstalpú gecinyalogató szarházi ganajtúró gyökér vasutas BASSZA MEG A JÓ ÉDES KURVA ANYJÁT! Mi a lószart képzelnek ezek magukról?! Tönkrebasszák a fél ország közlekedését, csak mert nekik gecijól esik nemdolgozni. Milyen jogon akarnak fejenként 250k forintot? Ilyen alapon akármelyik privatizált cég eladásából nekiállhatnék könyörögni hogy "Most azonnal 200ezret ide", olyan alapon hogy én is magyar vagyok, államtulajdon! És még a faszarcú társaságnak áll feljebb :@. Eddig sem vezették a népszerűségi listát, de most elég lett belőlük.
Nnnaszóval. Mining fent van 375ön, BS ebben a pillanatban még 328-as. De már meguntam bányászni, most elkezdek fishinget meg cookingot tolni a dailyk mellett, teljen az idő.
Jóéjt gyermekeim.
update: tessék http://media.blogter.hu/250873/egyenlegertesito_vasutasoknak
Hétfő van már, a fene megeszi. 10től pénzügy pótZh, nagyon meg kéne legyen, elég az, hogy Analízis nem sikerült -.-.
Pénteken túrázni voltam. Először Szolnokra, ugyebár. Odafelé pont elég volt egy üveg bor+némi kólakula, hogy majdnem Mezőtúron szálljak le :). Jépé meg Toni az állomáson vártak, egyből irány a legközelebbi kocsma, ami 3 percre volt kb. De ezalatt is láttam azt, ahogy egy ember egy másikat akar kiszedni a kocsiból, majd a zebrán szembejött egy fülig gumicsizmás arc... Később megjött Marci is. Vágtam én, hogy ezek is isznak mintha muszáj volna, de azért nem ugyanaz gép előtt vagy IRL találkozni a cimborákkal. Ki is cseréltük a magyar vidék két legjellegzetesebb termékét, én hoztam kolbit, ők a páleszt :D. Karát, Sunwellt, Onyt sikerült lezsíroznom, nagyon látni akarom ezeket a contenteket. Az 5ös vonattal akartam menni tovább Pestre, csak hát előjött szokásos hanyagságom, és elkezdtem nemtalálni se a pénztárcámat se a cigimet... mire előkerült, vonat már éppen elment. Hát inni kellett még kettőt a nagy rémületre. Azt hiszem, 7 óra körül érkeztem, de a Nyugatiba (még jó h Hozé se jött ki a megbeszélt talira :)). Zsófival a Blahán találkoztunk, sok idő óta! Azt nagyon sajnáltam, és sajnálom mai napig, hogy Jézus sógorommal nem tudtam találkozni (másik nagy hiányzó volt Szadam), sebaj, majd szilveszterkor! Szóval, egyből irányultunk a Tekébe. Mondjuk számíthattam volna rá, hogy mint kötelező kocsmabútor, Pengő is lent lesz, de akkor is meglepődtem a csabai paraszt fején :). És Annám is ott volt, szégyen, de hamarabb észrevett, és odajött, mint én...semmi gáz. Nem is vártam sokat az első csókkal ;). Aztán szemrevételeztem a többieket is, Zsotya, Buflák, Szapy és végre Yosha is, később pedig Eddie is befutott. Jöttek sorban a boroskólák, sikerült nem gyengén eláztatnom magam.... arra emlékszek, hogy csocsóztunk, de jól kikaptunk, szóval talán picikét begurultam (csocsóban, 66-ban, billiárdban etc. nehezen viselem a vereséget...). Majd valamikor átmentünk a Rocktogonba, Zsotya, Anna, Apacs meg én. Igazából deka kedvem nem volt hozzá (bár állítólag Zsolt szerint pont én mondtam, h "Jóvan faszom akkó menjünk!", de h kedvem nem volt az 100%), de legalább ezzel is több időt tudtunk együtt tölteni :). Hazaút nem volt kellemes, mivel ekkor már elég durvaszintű fejfájás is volt. Másnap mondjuk olyan 11kor fel is keltem, szóval nem volt olyan vészes. Akkor még.... de utána előjött a kegyetlen másnapi remegés, fáradtság, satöbbi (hányinger nem volt, szerencsére). Irány Örs vezír tere, ott tali Annámmal, majd kifelé Keletibe. Metrokijáratnál ellenőrizték a bérleteket, fel is mutattam, ellenőr megköszönte, de gondolom nem azt, hogy már szeptember 3.-án lejárt xD. Nagy sajnálatomra fel kellett szálljak arra a bádogdobozra, ami MÁV színekben, és tisztaságban virított, de nem ez volt a gond, hanem, hogy egy jópár napra el kellett váljak Tőle :s. De elméletileg, 19.-én megyünk Szolnokra, komolyabb guildtalira. Ha mégsem jön az össze, hát jön le hozzám, ilyen egyszerű ;).
Behúztuk a Sunderland elleni meccset, de Fülöp Marci majdnem kitolt velünk, remekül védett. De Vidic a 90. percben csak benyomott egy kipattanót.... hiába: We are the Busby boys!
Jó éjt, gyermekeim.
bash.hu válogatás következik.
<Rotor> vegye dvdolvasot pyro
<Rotor> ugy
<handsome> faszom
<Rotor> hogy lehet manapsag ma anelkul letezni
<handsome> ok rotor befejezheted
<Rotor> mit?
<Tody_ka> :D
<handsome> amit elkezdtél
<Belizar> piro tud elni nelkule
<handsome> ez az
<handsome> ha pina nélkül megélek 1 dvd olvasó csak nem vág már meg
<Tody_ka> lol
<Tody_ka> hat ez bash.hu
( sokkk): hat rondabbb egy no reszegen mint egy ferfi
( sokkk): inkabb megkurok egy reszeg ferfit mint egy reszeg not:)
<barby-> na
<barby-> :)
<barby-> küldjetek jó számokat
<barby-> :)
<barby-> lécci-lécci
<edem> 0123456789
[03:08:12:19:20:38] <zulix> csinalok egy scriptet ami amindig kirohog ha megszolasz
20:59 [melindacica4587] szia hogyhívnak
21:00 [______..jópasi14] szia, marci
21:00 [melindacica4587] nem marci vagyok hanem melinda
21:01 [melindacica4587] kor?
21:01 [______..jópasi14] .....
Esztis...* says:
re boccs csak áramszünet volt
Timi says:
jujj és még mindig tart?
(hát ezeket irtani kéne -.- -by Dyer)
<+b3ck> toltom
<@Bejgli> :D
<+b3ck> de ha valami meztelen fasz fog a pofamba villanni akkor megverlek Bejgli
[01:22] <feLy> viszuk a wiszkit jol bebaszunk ,aztan mindenki megformazza a winyojat ,es tartunk egy win telepito versenyt :)
balint üzenete:
nincs nalad ket vendegagy
balint üzenete:
szombat delutanra?
**** üzenete:
sajna nincs
**** üzenete:
nagyanyámmal élek
**** üzenete:
mit mondok neki
balint üzenete:
hat mit
balint üzenete:
hogy aludjon a foldon
Üdv!
Egy időegység eltelt legutóbb óta, neki is kezdek, bár imént Rommel cimborának MSN-en megírtam mindent sebaj, megírom ide megint.
Zajlanak az események. tegnap, vagyis már tegnapelőtt, szal pénteken voltam tükrözésen, ami szerencsére nagyon pozitív eredményt hozott, szóval eléggé okés a szitu. Ofc, nem tökéletes még, de ez sajna nem is lesz már soha. De a következő ilyen brutkó vizsgálat majd 1 év múlva lesz, addig ha nem üt el az óttó, megmaradok :D. Kaptam 6 egység vért, múlt héten és ezen összesen. Eddig is elég jól voltam, de most mégjobban érzem magam, a rám mindig jellemző önbizalom is visszatért, szerencsére! Mert ugyan egy dolog az, hogy kívülről is megállapították h nem az vagyok atm, aki voltam, de én belül is éreztem ezt...hogy nem vagyok az aki. De ez megváltozott. Visszatért az a Dyer, akivel ki vagyok békülve, akit imádok :D. Nagyon nehéz volt az elmúlt majdnem fél évem, a topról a legmélyebb mélységbe jutottam, ezt az tudja, aki a családom, más senki, de visszatértem, itt vagyok megint, tele energiával, tettre készen! És ezután megintcsak senki emberfia nem fog megállítani, ahogy eddig sem anya szülte lény tette ezt....
Volt egy bizonyos rockerek.hu tali ősszel, jancsihegyen. Ott volt egy lány, akit már félrészegen sikerült felfedeznem. 20soros bakancs, gyakorló, Heil Kitty-s poló, igéző szemek, remek reakciók - ő volt Lady Brachnakt, alias Anna. Őszintén szólva (most, igencsak jópár boroskóla, egy metaxás-valami, meg némi pezsgő után, egy pohár tiszta fehérborral), nem tudom mi, de valami kegyetlenmód megfogott a hölgyeményben.... de ez el ó el a javából:D. Nnnnaszóval, én felvettem MSNre, és vártam hogy jöjjön. Hát, nem jött. Azazhogy, 1x-2x igen de max pár percre szal z nem is beszélgetés. És aztán pár napja, jött hogy "TE WOWOZOL!!!" Gondoltam, abból h Lok'tar Ogar! For the Horde! Óbazzeg lejárt az accom -.- személys üziből azért erre rá lehetett jönni, de nem annak aki nem WoW-os!!!! Innentől kezdve az alaptém adott is volt... Amire jött mindenféle. És mindenféle közösség! Komolyan, kb mindenben egyezünk! Igencsak fura, egyben félelmetes dolog ez. Majd ki fog derülni hogy mi lesz ebből....mindenesetre, nagyon-nagyon várom a pénteket, mikoris megyek Pestre, Hozzá elsősroban :). Persze, előtte lesz egy megűlló Szolnokon, Jépé, Toni és Marci előadásában, at Otis alsógatyája rohad@Twisting Nether, @ Boulderfist, as Hardcore Drinker. Várom :).
Üdv.
Helyzet: otthagytam a Keletit. Ritka nagy szemétláda köcsög fasszopó gecik gyülekezete az. Átjöttem csabára a Tessedikre, ahol egyből más az egész hozzáállás, diákközpontú, és nem kimondottan diákellenes. Maradok gazdmen. szakon, majd üzleti információs rendszerek szakirányon. Be is számítanak, amit lehet a teljesített tárgyaim közül. igazából csak egy baj van vele: hogy költségtérítésesre tudtak csak átvenni...mindegy, már erre is igent mondtam, csak legyen már valami. Az egész mizéária gecire ráment az egészségemre, kezdtem megint jól lenni, erre ez a sok ideg bebaszott :@. Most úgy néz ki, megint alakulok, éjszaka már tudok rendesen aludni, a reggelek mondjuk elég szarok, de azok is mérséklődnek fokozatosan, szóval mikor jövő héten hétfőn elkezdem a sulit effektíven, nem lesz nagy baj remélem :).
Egyelőre barátnőmentes vagyok újfent :). Sebaj, majd lesz megint. Otthon van hely :D. ugyanis az van, hogy öcsém lelécelt Angliába (ahol eszméletlen jól érzi magát, és keres mitn a szemét...), egy évre, muter egy hétig itthon van, egy hetet dolgozik, ergo faterral ketten vagyunk a házban. Aki ugye kettőig melózik, valamikor hazaér, de nem sokat van otthon, szóval a szabadságérzésem az megvan eléggé :).
Azért nagyon sajnálom, hogy nem lesz tovább Stillborn, lehetett volna belőle valami :(....
Itt vagyok.
Régóta nem volt blog, több okból, legfőképpen azért, mert egész nyáron nem voltam gépnél, otthon meg nincs már netem. Broudneyval vége lett a kapcsolatnak, inkább nem minősítem a kishölgyet. Sulival cink van, nem biztos, hogy tudom folytatni most, átraktak költségtérítésesre, stb, de ez hosszú sztori, és eléggé unom már ahhoz, h leírjam ide :).
Most az a helyzet, hogy niggermeleg van, amit nehezen tolerálok, bár a miniszoknyában-topban mászkáló leányzók látványa azért kárpótol valamelyest. A Bartók Pince megvan, Hajni helyett egy új pultoshölgy van, igen kedves és szimpatikus. Kishangya szintén áll még, valamelyik pénteken pont a Boratot nézték magyarul, hát picit kacagtam rajta vala. Új csaj egyelőre nincs. Van viszont új FlatOut :D. Hétvégén kint voltunk Szanazugban a kis társasággal, mindössze 16-an, apró buli volt.
Dióhéjban ennyi, jók legyetek gyermekeim.
Üdv!
Ez foci-post.
BL.
Az elődöntők első meccseit játszották kedden és szerdán. A Chelsea a vakszerencsének, nomeg Riise érthetetlen öngóljának köszönheti, hogy kihozta döntetlenre a meccset. A Stamford Bridgen úgy gondolom, hogy a kékek nyerni fognak, és bejutnak a döntőbe. Bár ne legyen igazam:). A Barcelona a Manchester Unitedet fogadta a Nou Campban. Meg kell mondjam, gyengén játszott az United, mintegy előrevetítve a hétvégi, Chelsea elleni londoni bajnokit. Azonban a döntetlen igazságon, annyival nem tett többet, nem játszott jobban a Barca, hogy győzelme érdemelt volna.
Visszavágók... két hazai győzelem, erre tippelek.
Hétvégén az United elbukta a londoni meccset... még gyengébb játékkal, mint Barcelonában. Pontegyenlőség van, de legalább 20-szal jobb a gólkülönbségünk, szóval még mindig a sajáűt kezünkben van a bajnokság sorsa
Hogy az a nagytalpú román szőröslábú cigánykurvaélet basszameg hogy véletlenül egy kibaszott gyorslinkre kattintottam, elveszett az egész munkám :@
Szóval jönnek a videok.
WoW-osokkal kezdem. Ha nem játszol vele, nem sokat fogsz érteni sajna, mondjuk annyi magyarázat, hogy a Ni Hao egy elnevezés azokra az elsősorban kínai játékosokra, akik csakis egyfajta szörnyet ölnek (ezt hívják farmolásnak), és amik belőlük esnek, ahzt adják el az Aukciós Házban (AH), játékbeli aranyért, majd ezt az aranyat igazi pénzért adják el. Gyakran napi 14-16 órában is ezt csinálják -.-. A videok készítője Nyhm, aki énekel pedig Summergale.
http://youtube.com/watch?v=0dkkf5NEIo0
http://youtube.com/watch?v=ov07yLusCKs&feature=related
A Draenei egy játszható faj.
http://youtube.com/watch?v=wtveTZE2BvE&feature=related
http://youtube.com/watch?v=STLj4ln6sGM&feature=related
Ennek az eleje kissé lapos...
http://youtube.com/watch?v=TnMRynchdTY&feature=related
Ezek már normál poén videok :)
http://youtube.com/watch?v=n_w0iN_xG0U
http://youtube.com/watch?v=F0TVn81MZDs
http://youtube.com/watch?v=tUEyYuZkjVI
Ez meg akkor történik, ha kicsit kiborul a bili játék közben.....:D
http://youtube.com/watch?v=avzV28pJdEA
Jók legyetek, gyermekeim.
Ha már így belejöttem háromnefógyed 5 felé, böffentek a Bajnokol Ligájáról is.
Kezdjük A liverpool-Arsenal összecsapással. A Pool jutott tovább, a 4-2-es hazai győzelem fölényesnek tűnik De nem volt az. A londoni csapat kihozott magából mindent, úgy gondolom. De 2-2-es állásnál jött a 11-es, ami teljesen jogos volt. Steven "Stevie Wonder" Gerrard bevágta, mint Józsi bácsi Mari néninek. HA, ismétlem, HA nem lett volna ez, nem hinném, hogy a liverpooliak gyúzni tudtak volna. Ezzel együtt, úgy gondolom, a jobb csapat jutott tovább.
Chelsea-Fenerbahce. Nincs mit ragozni, jobb csapat a Cselszki, továbbjutottak.
Barcelona-Schalke. Lásd fent.
Manchester United - AS Roma. Az idegenbel 2-0-ás győzelem után óriási meglepetés lett volna, ha a római gárda megy tovább. Ennek szellemében a Sir elég tartalékos kezdőt jelölt. Kérdés, mennyire van értelme "tartalékos" csapatl beszélni, ahol Piqué (U-19 Európa-bajnok), Anderson (U-19 világbajnok), és Owen Hargreaves játszik? Totális ManUtd dominancia a mecsen, ls hiába gúnyolják FatTéveznek, Carlitos gyönyörű csukafejesével otthon is nyertünk. 17. gólja volt a szezonban, ez önmagáért beszél...
A basszuskombó hálistennek működik faszául... nem égett le, semmi baja nincs, valami baszás hátul nem volt bedugva v mi a hóhér fasza volt a gikszer. Viszont kezdem unni már, hogy csak a Roots, a Dead fields és a Cigány a program mindenpróbán. A Fucking hostile egyelőre taccsra került, gergőke képtelen megbirkózni a feladattal :S. Csak azt nem tudom, akkor mégis hogy akar Bodomot és In Flamest játszani, ha ez se megy rendesen?! No mindegy, majd lesz valahogy.
El kellett intézzem a szoctám fellebbezésemet, ami nem volt zökkenőmentes. Ugyanis az előző lap 2. oldala is kellett volna hozzá, amit vagy mondtak és elfelejtettem, vagy nem is mondták anno... szóval ezerrel teperés vissza a koliba, és nekiállni megkeresni. Ami nem 2 perc volt, kibaszott sok lapom van (jegyzetek, szövegek, egyebek), de végül megtaláltam, és visszadzsaltam a HÖK-irodába. Szerencsére átvették, de már du. 2 óra volt ekkor :S. Aztán mentünk próbálni. Köcsögbuzi gergőnek már ott a teremnél jutott eszébe, hogy MEGINT, sokadjára otthon hagyta a kulcsokat... felment a pumpa, meg is kergettem, rohantam utána át a bazinagy udvaron. Ha elkapom, 2 gecinagy sallert leosztottam volna neki az kurvaélet, hiába nem bántok havert sosem, de ugye egyrészt ez nem az első ilyen húzása volt, másrészt ideg voltam h elmaradt a mai randi is. Maga a próba elment egynek. Aztán most vacsorára toltam egy csirkelevest, meg egy kis császáőrszalonnát, és most blogolok. Mert van, és lassan elérem a 100 postot, és akkor még májerebb leszek :). A végére egy kép, a keddi adagból, nem sok látszik rajta, de valami mégis.
Neveket akarok hallani!